Add parallel Print Page Options

Izsák Gerárban

26 Egyszer éhínség támadt azon a vidéken, ahol Izsák táborozott — ahhoz hasonlóan, ahogy Ábrahám idejében történt. Emiatt Izsák egy időre Gerár városába költözött, ahol Abímelek, a filiszteusok királya uralkodott.

Az Örökkévaló megjelent Izsáknak, és ezt mondta neki: „Ne menj Egyiptomba, hanem táborozz ezen a földön, ott, ahol majd mutatom neked! Jövevényként lakj ezen a földön, én veled leszek, és megáldalak! Neked és leszármazottjaidnak adom mindezeket a földeket. Beteljesítem minden ígéretemet, amelyet esküvel erősítettem meg apádnak, Ábrahámnak. Megsokasítom leszármazottjaidat, mint az ég csillagait, és nekik adom ezeket a földeket. Leszármazottjaid által fogom megáldani a föld összes nemzetét. Igen, megáldalak téged, mert Ábrahám engedelmeskedett szavamnak, és megtette, amit parancsoltam neki, hűségesen követte utasításaimat, határozataimat és tanításomat.”

Izsák tehát letelepedett Gerárban. Gerár lakosai érdeklődtek Rebeka iránt, de Izsák mindenkinek azt mondta róla, hogy a húga. Nem merte bevallani, hogy a felesége, mert félt, hogy akkor őt megölik, Rebekát meg elrabolják. Rebeka ugyanis vonzó megjelenésű asszony volt.

Izsák már jó ideje Gerárban lakott, amikor egyszer Abímelek, a filiszteusok királya kinézett palotája ablakán, és meglátta Izsákot, amint éppen megölelte Rebekát, a feleségét. Akkor Abímelek hívatta Izsákot, és kérdőre vonta: „Szóval Rebeka a feleséged, igaz? Akkor miért mondtad, hogy a testvéred?!”

„Mert féltem, hogy esetleg megölnek miatta” — mondta Izsák.

10 „Hogy tehettél ilyet velünk? Előfordulhatott volna, hogy valaki a feleségeddel hál, és így büntetést hoztál volna ránk!” — mondta a király.

11 Ezután Abímelek kihirdette egész népének, hogy senki egy ujjal se merészeljen Izsákhoz vagy Rebekához nyúlni, különben halállal lakol.

Izsák meggazdagodik

12 Abban az időben Izsák földművelésbe kezdett azon a vidéken, és amikor vetett, az Örökkévaló megáldotta. Abban az évben százszor annyit aratott le, mint amennyit vetett. 13-14 Így gyarapodott a vagyona, szaporodtak a nyájai és csordái, egyre több rabszolgát szerzett, míg végül nagyon gazdag és hatalmas lett. Ezért a filiszteusok féltékenyek lettek rá, 15 és irigységből betemették Izsák kútjait a legelőn. Ezeket még Izsák apja, Ábrahám életében, annak rabszolgái ásták. 16 Végül Abímelek azt mondta Izsáknak: „Te már erősebb és hatalmasabb lettél nálunk! Költözz máshová, és menj el országomból!”

17 Így hát Izsák fölkerekedett, és tovább vándorolt a filiszteusok földjéről. A Gerár-völgyben[a] táborozott le. 18 Korábban ezen a vidéken táborozott Ábrahám is, akinek rabszolgái több kutat ástak azon a vidéken. Ezeket később a filiszteusok betemették, Izsák azonban újra megtisztította, sőt, ugyanúgy nevezte el azokat, ahogy Ábrahám. 19 Izsák rabszolgái is ástak új kutat a völgyben, és bőséges vízforrásra találtak. 20 De a helybeli gerári pásztorok vitatkoztak Izsák pásztoraival, és maguknak követelték az új kutat. Emiatt Izsák elnevezte azt a kutat „Versengés”-nek.

21 Azután Izsák rabszolgái újabb kutat ástak. De a gerári pásztorok azt is elvitatták, és maguknak követelték. Emiatt Izsák elnevezte azt a kutat „Viszály”-nak.

22 Izsák ezután elköltözött arról a helyről. Majd letáborozott, kutat ásatott, és ezt a kutat már senki sem vitatta el tőle. Elnevezte hát az új kutat „Tágas tér”-nek, és azt mondta: „Most már az Örökkévaló tágas térre helyezett bennünket, sokasodhatunk és terjeszkedhetünk!”

23 Onnan is továbbment, és Beérseba vidékére érkezett.

24 Aznap éjjel az Örökkévaló megjelent Izsáknak, és azt mondta:

„Én vagyok apádnak, Ábrahámnak Istene.
    Ne félj, mert veled vagyok!
Ábrahámért, szolgámért megáldalak téged,
    és megsokasítom leszármazottjaidat!”

25 Akkor Izsák oltárt épített ott az Örökkévalónak, és imádta őt. Majd tábort vert, és rabszolgái új kutat ástak ott.

26 Ezután Abímelek, Gerár királya meglátogatta Izsákot. Vele jött Ahuzzat, a tanácsadója és Píkól, a hadvezére is. 27 Izsák megkérdezte: „Milyen szándékkal jöttetek hozzám? Hiszen nagyon barátságtalanul bántatok velem, sőt elküldtetek országotokból!”

28 „Jól látjuk, hogy az Örökkévaló veled van! Ezért szeretnénk szövetséget kötni veled, és esküvel is megerősíteni, 29 hogy nem fogsz ártani nekünk, ahogy mi sem bántottunk téged, csak jót tettünk neked, és békével bocsátottunk el! Hiszen te már az Örökkévaló áldott embere vagy!” — felelték azok.

30 Izsák elfogadta az ajánlatot, megvendégelte a királyt és embereit. Együtt ettek-ittak, 31 majd másnap korán reggel Izsák és Abímelek szövetséget kötöttek, és esküvel erősítették meg. Ezután Izsák elbocsátotta vendégeit, s azok békével elmentek.

32 Még ezen a napon hírt hoztak Izsáknak a rabszolgái: „Vízforrásra találtunk, amikor az új kutat ástuk!” 33 Ezért Izsák „Eskü”-nek nevezte[b] el azt a kutat — ezért nevezik azt a várost ma is Beérsebának.

34 Ézsau, Izsák fia, 40 éves korában feleségül vette Juditot, a hettita Beéri leányát és Boszmatot, a hettita Élón leányát. 35 Ez a két asszony sok keserűséget okozott Izsáknak és Rebekának.

Footnotes

  1. 1 Mózes 26:17 Gerár-völgyben Szó szerint: „Gerár-vádiban”. A vádi időszakos vízfolyás száraz vidéken. A 19. versben is.
  2. 1 Mózes 26:33 „Eskü”-nek nevezte A héber szó: „Siba” jelentheti azt is: „hét”. Lásd 21:31.

26  Lõn pedig éhség az országban, amaz elsõ éhség után, mely Ábrahám idejében vala. Elméne azért Izsák Abimélekhez a Filiszteusok királyához Gérárba.

Mert megjelent vala néki az Úr és ezt mondotta vala: Ne menj alá Égyiptomba! lakjál azon a földön, melyet mondándok tenéked.

Tartózkodjál ezen a földön, és én veled leszek és megáldalak téged; mert tenéked és a te magodnak adom mind ezeket a földeket, hogy megerõsítsem az esküvést, melylyel megesküdtem Ábrahámnak a te atyádnak.

És megsokasítom a te magodat mint az ég csillagait, és a te magodnak adom mind ezeket a földeket: és megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei;

Mivelhogy hallgata Ábrahám az én szavamra: és megtartotta a megtartandókat, parancsolataimat, rendeléseimet és törvényeimet.

Lakozék azért Izsák Gérárban.

És mikor annak a helynek lakosai az õ felesége felõl kérdezõsködének, azt mondja vala: én húgom õ. Mert fél vala azt mondani: én feleségem; [gondolván:] nehogy megöljenek engem e helynek lakosai Rebekáért, mivelhogy szép ábrázatú õ.

És lõn idõ multával, hogy Abimélek a Filiszteusok királya kitekintvén az ablakon, látá Izsákot enyelegni Rebekával az õ feleségével.

Kiálta azért Abimélek Izsáknak, és monda: Ímé bizony feleséged õ; hogyan mondhattad [tehát:] húgom õ!? És monda neki Izsák: Mert azt gondolám, netalán még meg kell halnom miatta.

10 És monda Abimélek: Miért mívelted ezt mi velünk? Kevésbe múlt, hogy feleségeddel nem hált valaki a nép közûl, és bûnt hoztál volna mi reánk.

11 Parancsola azért Abimélek mind az egész népnek, ezt mondván: A ki ezt az embert vagy ennek feleségét illeténdi, bizonynyal meg kell halnia.

12 És vete Izsák azon a földön, és lett néki abban az esztendõben száz annyia, mert megáldá õt az Úr.

13 És gyarapodék az a férfiú, és elébb-elébb megy vala a gyarapodásban, mígnem igen nagygyá lõn.

14 És vala néki apró és öreg barma és sok cselédje, s irigykedének ezért reá a Filiszteusok.

15 És mindazokat a kútakat, melyeket az õ atyjának szolgái Ábrahámnak az õ atyjának idejében ástak vala, behányák a Filiszteusok, és betölték azokat földdel.

16 És monda Abimélek Izsáknak: Menj el közûlünk, mert sokkal hatalmasabbá lettél nálunknál.

17 Elméne azért onnan Izsák, és Gérár völgyében voná fel sátrait, és ott lakék.

18 És ismét megásá Izsák a kútakat, a melyeket ástak vala az õ atyjának Ábrahámnak idejében, de a melyeket Ábrahám holta után behánytak vala a Filiszteusok, és azokkal a nevekkel nevezé azokat, a mely neveket adott vala azoknak az õ atyja.

19 Izsák szolgái pedig ásnak vala a völgyben, és élõ víznek forrására akadának ott.

20 Gérár pásztorai pedig versengének Izsák pásztoraival, mondván: Miénk a víz. Ezért nevezé a kútnak nevét Észeknek, mivelhogy czivakodtak vala õ vele.

21 Más kútat is ásának s azon is versengének, azért annak nevét Szitnának nevezé.

22 És tovább vonula onnan és ása más kútat, a mely miatt nem versengének; azért nevezé nevét Rehobóthnak, és monda: Immár tágas helyet szerzett az Úr minékünk, és szaporodhatunk a földön.

23 Felméne pedig onnan Beérsebába.

24 És megjelenék néki az Úr azon éjszaka, és monda: Én vagyok Ábrahámnak a te atyádnak Istene: Ne félj, mert te veled vagyok, és megáldalak téged, és megsokasítom a te magodat Ábrahámért, az én szolgámért.

25 Oltárt építe azért ott, és segítségûl hívá az Úrnak nevét, s felvoná ott az õ sátorát; Izsák szolgái pedig kútat ásának ottan.

26 Abimélek pedig elméne õ hozzá Gérárból és Akhuzzáth az õ barátja, meg Pikhól az õ hadvezére.

27 És monda nékik Izsák: Miért jöttetek én hozzám, holott gyûlöltök engem s elûztetek magatok közûl?

28 Õk pedig mondák: Látván láttuk, hogy az Úr van te veled, és mondánk: legyen esküvés mi közöttünk, köztünk és te közötted; és kössünk frigyet teveled,

29 Hogy minket gonoszszal nem illetsz, valamint mi sem bántottunk téged, és a mint csak jót cselekedtünk veled, és békességgel bocsátottunk el magunktól. Te már az Úr áldott embere vagy.

30 Akkor vendégséget szerze nékik és evének és ivának.

31 Reggel pedig felkelvén, egymásnak megesküvének, és elbocsátá õket Izsák, és elmenének õ tõle békességgel.

32 Ugyanaz nap eljövének az Izsák szolgái, és hírt hozának néki a kút felõl, melyet ástak vala; és mondának néki: Találtunk vizet.

33 S elnevezé azt Sibáhnak: Azokáért annak a városnak neve Beérseba mind e mai napig.

34 És mikor Ézsaú negyven esztendõs vala, feleségûl vevé Jehudithot, a Khitteus Beéri leányát, és Boszmátot a Khitteus Elon leányát.

35 És õk valának Izsáknak és Rebekának lelke keserûsége.