Add parallel Print Page Options

Emlékezzetek az Örökkévaló nagy tetteire!

11 Mózes így folytatta: Szeressétek Istenünket, az Örökkévalót, és minden időben engedelmesen tartsátok meg mindazt, amit parancsolt: törvényeit, tanításait, rendelkezéseit és határozatait!

Emlékezzetek ma Istenünk, az Örökkévaló hatalmas tetteire, amelyeket láttatok és átéltetek! Hiszen hozzátok szólok, akik az Úr nagyságát, hatalmát és erejét a saját szemetekkel láttátok, nem a gyermekeitekhez, akik akkor még meg sem születtek, és nem részesültek az Örökkévaló tanításában. Emlékezzetek az Örökkévaló csodáira és nagy tetteire, amelyeket Egyiptomban vitt véghez: hogyan fenyítette meg a fáraót, Egyiptom királyát, és egész birodalmát! Hogyan semmisítette meg az egyiptomi hadsereget, amely üldözőbe vett bennünket, harci szekereikkel és lovaikkal együtt! Emlékezzetek, hogyan borították el a Vörös-tenger hullámai őket, amikor utánunk nyomultak — bizony, az Örökkévaló elpusztította őket! S az Örökkévaló mind a mai napig ilyen dolgokat tesz velünk!

Gondoljátok meg mennyi mindent tett az Örökkévaló veletek, amíg a pusztában vándoroltunk, s végül ide érkeztünk! Mit tett Dátánnal és Abírámmal, Eliáb fiaival, akik Rúben törzsébe tartoztak. Láttátok, hogyan nyílt meg lábuk alatt a föld, s hogyan nyelte el őket egész családjukkal, szolgáikkal, sátraikkal és állataikkal együtt. S ez a tábor közepén történt, az egész nép előtt. Mindezt a saját szemetekkel láttátok, akárcsak az Örökkévaló többi hatalmas tettét.

Engedelmeskedjetek az egész törvénynek és tanításnak, amelyet ma tőlem hallotok, hogy erősek legyetek, és elfoglaljátok azt a földet, amelyre a Jordánon átkelve hamarosan bementek, s hogy hosszú ideig lakhassatok azon a tejjel-mézzel folyó földön, amely felől az Örökkévaló megesküdött őseinknek, hogy az utódaiknak adja.

10 Jegyezzétek meg, hogy az a föld, amelyre most készültök bemenni, nem olyan, mint Egyiptom földje, ahonnan kijöttetek! Ott, amikor elvetetted a magot, a lábaddal kellett hajtanod az öntözőszerkezetet, hogy megöntözd a vetést a csatornából, mint a veteményes kertet szokták. 11 De az a föld, ahová bementek, hogy birtokba vegyétek, hegyes-völgyes vidék, amelyet csak az ég felhői öntöznek. 12 Olyan föld az, amelyre Istenünk, maga az Örökkévaló visel gondot, és állandóan rajta tartja tekintetét az esztendő kezdetétől a végéig!

13 „Ezért, ha engedelmesen hallgattok parancsaimra — mondja az Örökkévaló —, amelyeket ma mondok nektek, és teljes szívvel-lélekkel szeretitek és szolgáljátok Istenünket, az Örökkévalót, 14 akkor esőt adok földetekre alkalmas időben. Bizony, korai és késői esőt bocsátok rátok, és bőven terem majd gabonátok, szőlőtök és olajfátok. 15 Jóllakhattok, s még állataitok is dúsfüvű legelőn legelhetnek.

16 De jól vigyázzatok! Nehogy a szívetek becsapjon benneteket, hogy elforduljatok tőlem, és más isteneket imádjatok és szolgáljatok!”

17 Mert, ha mégis megteszitek — folytatta Mózes —, akkor az Örökkévaló megharagszik rátok, és bezárja az eget, hogy egy csepp esőt se adjon nektek. Akkor a föld sem terem semmit, ti pedig hamar kivesztek arról a jó földről, amelyet az Örökkévaló ad nektek.

18 Jól véssétek a szívetekbe, és el ne felejtsétek, amit most mondok nektek! Kössétek ezeket az igéket a karotokra, hogy emlékeztessenek! Kössétek a homlokotokra, hogy el ne felejtsétek! 19 Tanítsátok meg gyermekeiteknek is! Újra meg újra beszéljetek ezekről az igékről nekik, amikor otthon ültök, vagy úton jártok, amikor lefekszetek, s amikor fölkeltek! 20 Írjátok föl ezeket házaitok ajtófélfáira és kapuitokra! 21 Akkor ti és az utódaitok örökké élhettek majd azon a földön, amely felől az Örökkévaló megesküdött őseiteknek, hogy nekik adja. Bizony, akkor addig élhettek ott, amíg csak az ég a földet beborítja.

22 Ha engedelmesen megtartjátok az egész törvényt, amelyet ma parancsoltam nektek, ha szeretitek Istenünket, az Örökkévalót, ha mindig az ő útjain jártok és ragaszkodtok hozzá, 23 akkor az Örökkévaló kiűzi előletek azokat az ott lakó nemzeteket, annak ellenére, hogy erősebbek és hatalmasabbak nálatok. 24 Akkor minden talpalatnyi hely, amelyre léptek, a birtokotokba kerül. Bizony, akkor országotok határai délen a sivatagtól az északi Libanon-hegységig, és az Eufrátesz folyótól a Nyugati-tengerig[a] terjednek majd. 25 Ahogy az Örökkévaló megígérte, senki sem tud majd ellenállni nektek, mert amerre csak mentek, Istenünk, az Örökkévaló rettegést és rémületet kelt azokban a nemzetekben, akik ott laknak.

Áldás vagy átok? Válasszatok!

26 Most jól figyeljetek rám! Két utat mutatok nektek. Választanotok kell az áldás és az átok között! 27 Ha engedelmeskedtek Istenünk, az Örökkévaló parancsainak, amelyekre ma tanítalak benneteket — akkor az áldást választottátok. 28 Annak a földnek a lakói olyan isteneket imádnak, akiket ti nem ismertek. Ha nem engedelmeskedtek Istenünk, az Örökkévaló parancsainak, és letértek arról az útról, amelyet ma mutattam nektek, s ha azokat az idegen isteneket fogjátok imádni és követni, akkor az átkot választottátok!

29 Amikor majd Istenünk, az Örökkévaló bevisz titeket arra a földre, amelyet most készültök birtokba venni, hirdessétek ki az áldásokat a Garizim-hegy csúcsáról, az átkokat pedig az Ébál-hegy tetejéről! 30 Ott emelkedik ez a két hegy a Jordán nyugati partján, a kánaániak országában, akik a Jordán völgyében laknak a Gilgállal szemben lévő síkságon, Móré tölgyese közelében. 31 Hamarosan át fogtok kelni a Jordánon, hogy bemenjetek arra a földre, és birtokba vegyétek, mert Istenünk, az Örökkévaló adta nektek azt. Birtokba is veszitek, és ott fogtok élni, 32 de jól vigyázzatok, hogy akkor is megtartsátok az egész törvényt és annak minden rendelkezését, amelyet ma helyezek elétek!

Footnotes

  1. 5 Mózes 11:24 Nyugati-tengerig Vagyis a Földközi-tengerig.

11  Szeresd azért az Urat, a te Istenedet, tartsd meg az õ megtartani valóit: rendeléseit, végzéseit és parancsolatait minden idõben.

És tudjátok meg ma (mert nem a ti fiaitokkal [szólok], a kik nem tudják és nem látták) az Úrnak, a te Isteneteknek fenyítését, nagyságát, erõs kezét és kinyújtott karját,

Jeleit és cselekedeteit, a melyeket Égyiptomban cselekedett a Faraóval, az égyiptombeliek királyával, és az õ egész földével;

És a melyeket cselekedett az égyiptombeliek seregével, lovaival és szekereivel, mivelhogy reájok árasztá a Veres tenger vizeit, mikor üldözének titeket, és elveszté õket az Úr mind e mai napig;

És a melyeket cselekedett veletek a pusztában, a míg e helyre jutátok;

És a melyeket cselekedett Dáthánnal és Abirámmal, Eliábnak a Rúben fiának fiaival, mikor a föld megnyitá az õ száját, és elnyelé õket háznépeikkel, sátoraikkal, és minden marhájokkal egyetemben, a mely az övék vala, az egész Izráel között.

Mert saját szemeitekkel láttátok az Úrnak minden nagy cselekedetét, a melyeket cselekedett.

Tartsátok meg azért mind a parancsolatokat, a melyeket én ma parancsolok néked, hogy megerõsödjetek, bemenjetek és bírjátok a földet, a melyre átmentek, hogy bírjátok azt.

És hogy sok ideig élhessetek a földön, a mely felõl megesküdt az Úr a ti atyáitoknak, hogy nékik és az õ magvoknak adja [azt a] tejjel és mézzel folyó földet.

10 Mert a föld, a melyre te bemégy, hogy bírjad azt, nem olyan az, mint Égyiptomnak földe, a honnan kijöttetek; a melyben elveted vala a te magodat és a te lábaddal kell vala megöntöznöd, mint egy veteményes kertet;

11 Hanem az a föld, a melyre átmentek, hogy bírjátok azt, hegyes-völgyes föld, az égnek esõjébõl iszik vizet.

12 [Oly] föld [az], a melyre az Úr, a te Istened visel gondot; mindenkor rajta [függenek] az Úrnak, a te Istenednek szemei az esztendõ kezdetétõl az esztendõ végéig.

13 Lészen azért, hogyha valóban engedelmeskedtek az én parancsolataimnak, a melyeket én ma parancsolok néktek, úgy hogy az Urat, a ti Istenteket szeretitek, és néki szolgáltok teljes szívetekbõl és teljes lelketekbõl:

14 Esõt adok a ti földetekre alkalmatos idõben: korai és kései [esõt], hogy betakaríthasd a te gabonádat, borodat és olajodat;

15 Füvet is adok a te mezõdre a te barmaidnak; te pedig eszel és megelégszel.

16 Vigyázzatok azért, hogy a ti szívetek meg ne csalattassék, és el ne térjetek, és ne tiszteljetek idegen isteneket, és ne boruljatok le elõttök.

17 Különben az Úrnak haragja felgerjed reátok, és bezárja az eget, hogy esõ ne legyen, és a föld az õ gyümölcsét meg ne teremje; és hamarsággal elvesztek a jó földrõl, a melyet az Úr ád néktek.

18 Vegyétek azért szívetekre és lelketekre e szavaimat, és kössétek azokat jegyül a ti kezetekre, és homlokkötõkül legyenek a ti szemeitek között;

19 És tanítsátok meg azokra a ti fiaitokat, szólván azokról, mikor házadban ülsz, mikor úton jársz, mikor fekszel és mikor felkelsz.

20 És írd fel azokat a te házadnak ajtófeleire és a te kapuidra;

21 Hogy megsokasodjanak a ti napjaitok és fiaitoknak napjai azon a földön, a mely felõl megesküdt az Úr a ti atyáitoknak, hogy nékik adja mindaddig, a míg az ég a föld felett lészen.

22 Mert ha szorosan megtartjátok mind e parancsolatot, a melyet én parancsolok néktek, hogy a szerint cselekedjetek; ha szeretitek az Urat, a ti Istenteket, ha minden õ útain jártok, és õ hozzá ragaszkodtok:

23 Akkor kiûzi az Úr mind azokat a nemzeteket ti elõletek, és úrrá lesztek nálatoknál nagyobb és erõsebb nemzeteken.

24 Minden hely, a melyet lábatok talpa megnyom, tiétek lesz, a pusztától a Libanonig, és a folyóvíztõl, az Eufrátes folyóvizétõl a nyugoti tengerig lesz a ti határotok.

25 Nem állhat meg senki elõttetek; azt míveli az Úr, a ti Istenetek, hogy féljenek és rettegjenek titeket az egész föld színén, a melyre rátapostok, a mint megmondotta néktek.

26 Lásd, én adok ma elõtökbe áldást és átkot!

27 Az áldást, ha engedelmeskedtek az Úrnak, a ti Istenetek parancsolatainak, a melyeket én e mai napon parancsolok néktek;

28 Az átkot pedig, ha nem engedelmeskedtek az Úrnak, a ti Istenetek parancsolatainak, és letértek az útról, a melyet én ma parancsolok néktek, és idegen istenek után jártok, a kiket nem ismertetek.

29 És mikor bevisz téged az Úr, a te Istened arra a földre, a melyre te bemégy, hogy bírjad azt: akkor mondd el az áldást a Garizim hegyén, az átkot pedig az Ebál hegyén.

30 Nemde azok túl vannak a Jordánon, a napnyugoti út megett, a Kananeusok földén, a kik a síkságon laknak Gilgálnak átellenében, a Móré tölgyei mellett?!

31 Mert ti átmentek a Jordánon, hogy bemenvén bírhassátok a földet, a melyet az Úr, a ti Istenetek ád néktek. Ha bírni fogjátok azt, és lakni fogtok abban:

32 Vigyázzatok, hogy mind e rendelések és végzések szerint cselekedjetek, a melyeket én ma adok ti elõtökbe.