Add parallel Print Page Options

Építsétek fel a Templomot!

Dárius király uralkodásának 2. évében[a], a 6. hónap 1. napján szólt az Örökkévaló Haggeus próféta által Zerubbábelhez, Sealtiél fiához, Júda tartományának kormányzójához, és Jósua főpaphoz, Jócádák fiához.

Ezt mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura: „Ez a nép azt mondja: »Még jött el az ideje, hogy az Örökkévaló házát[b] egészen helyreállítsuk.[c]«”

De az Örökkévaló így válaszolt Haggeus prófétán keresztül: „Hát annak itt van az ideje, hogy ti kényelmes faburkolatú házaitokban lakjatok, miközben az én házam romokban hever? Gondoljátok csak meg, mire jutottatok! — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura. — Sok magot vetettetek, de aratáskor mégis keveset vittetek haza! Van ugyan mit ennetek, de sohasem laktok jól! Bort is isztok, de ahhoz már nem elég, hogy megittasodjatok! Van mibe öltözködnötök, de a ruhátok a hideg ellen már nem véd meg. Megkapjátok ugyan a munkátok bérét, de az kifolyik a kezetek közül.[d]

Gondoljátok csak meg, mire jutottatok! — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura. —

Menjetek hát fel a hegyek erdőségeibe, hozzatok gerendákat, és építsétek fel házamat egészen, hogy gyönyörködjem benne, és hogy dicsőségemre szolgáljon! — mondja az Örökkévaló. —

Hiszen gazdag termést vártatok, de kevés lett. Mikor pedig hazavittétek, én ráfújtam és eltűnt! Mit gondoltok, miért?

Mert az én házam romos és befejezetlen, ti pedig mindannyian csak a saját házatokkal törődtök! — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura. — 10 Ezért zárult be fölöttetek az ég, s nem adott harmatot, a föld pedig nem hozott termést. 11 Ezért parancsoltam szárazságot a szántóföldre és a dombokra, a gabonára és szőlőre, az olajfákra és minden egyéb terményre. Sőt, az embereket és az állatokat is sújtotta a szárazság, és minden munkájukat tönkretette.”[e]

A Templom újjáépítését folytatják

12 A vezetők — Zerubbábel, Sealtiél fia és Jósua, Jócádák fia, a főpap — és a száműzetésből hazatért maradék nép engedelmeskedett Istenük az Örökkévaló szavának, amelyet Haggeus próféta által mondott. Hiszen Haggeust Istenük, az Örökkévaló küldte hozzájuk, akit mindannyian tiszteltek és féltek.

13 Akkor Haggeus, az Örökkévaló küldötte, így szólt az egész néphez: „Ezt üzeni nektek az Örökkévaló: »Én vagyok veletek!«”

14-15 Az Örökkévaló felbátorította Zerubbábelt, Sealtiél fiát, Júda kormányzóját és Jósuát, Jócádák fiát, a főpapot, és mind az egész népet. Ezért valamennyien eljöttek, és Dárius király uralkodásának második évében, a 6. hónap 24. napján munkához láttak, hogy Istenük, az Örökkévaló, a Seregek Ura házát egészen felépítsék.

Footnotes

  1. Aggeus 1:1 Dárius… évében Vagyis Kr.e. 520-ban.
  2. Aggeus 1:2 házát Vagyis a jeruzsálemi Templomot, amelyet a bablioni sereg Kr.e. 586-ban lerombolt.
  3. Aggeus 1:2 Még… helyreállítsuk A Templomot a száműzetésből Kr.e. 536-ban hazatért maradék elkezdte újjáépíteni, de az építkezés hamarosan félbeszakadt, és csak 15 év múlva fejezték be.
  4. Aggeus 1:6 Megkapjátok… közül Szó szerint: „Aki bérért dolgozik, lyukas zacskóba teszi a pénzét.”
  5. Aggeus 1:11 tönkretette A héberben a „szárazság” szó hasonló a „tönkretesz” szóhoz.

Dárius király második esztendejének hatodik hónapjában, a hónapnak elsõ napján szóla az Úr Aggeus próféta által Zorobábelnek, a Sealtiél fiának, Júda fejedelmének, és Jósuának, a Jehosadák fiának, a fõpapnak, mondván:

Így szól a Seregeknek Ura, mondván: Ezt mondja e nép: Nem jött még el az idõ, az Úr háza építésének ideje!

Az Úr pedig így szól Aggeus próféta által, mondván:

Ideje-é néktek, hogy ti mennyezetes házakban lakozzatok, holott ez a ház romban áll?

Most azért ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útaitokat!

Sokat vetettetek, de keveset takartok; esztek, de meg nem elégesztek; isztok, de meg nem részegesztek; ruházkodtok, de meg nem melegesztek, a bérlõ is lyukas zacskóra bérel.

Ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útaitokat!

Menjetek fel a hegyre, és hordjatok fát, és építsétek e házat, hogy gyönyörködjem benne, és dicsõíttessem, azt mondja az Úr.

Sokat vártatok, de ímé kevés lett; haza is hordtátok, de én ráfuvallok arra! Mi okért? azt mondja a Seregeknek Ura. Az én házamért, a mely ím romban áll, ti pedig siettek, kiki a maga házához.

10 Azért vonták meg tõletek az egek a harmatot, vonta meg a föld az õ termését.

11 És pusztulást rendeltem a [sík] földre és a hegyekre, a búzára és a borra, az olajra és mindarra, a mit a föld terem; sõt az emberre és a baromra és minden kézimunkára is.

12 És meghallá Zorobábel, a Sealtiél fia, és Jósua, a Jehosadák fia, a fõpap, és a nép minden többi [tag]ja az Úrnak, az õ Istenöknek szavát és Aggeus próféta beszédeit, a miként elküldte õt az Úr, az õ Istenök, és megfélemlék a nép az Úr elõtt.

13 És szóla Aggeus, az Úr követe, az Úr küldetésében, mondván a népnek: Én veletek vagyok, azt mondja az Úr.

14 És felindítá az Úr Zorobábelnek, a Sealtiél fiának, a Júda fejedelmének lelkét, és Jósuának, a Jehosadák fiának, a fõpapnak lelkét, és a nép minden többi [tag]jának lelkét is, és bemenének és munkálkodának a Seregek Urának, az õ Istenöknek házában.

15 A hatodik hónapnak huszonnegyedik napján, Dárius királynak második esztendejében.