Add parallel Print Page Options

A szadduceusok alattomos kérdése(A)

18 Ezután néhány szadduceus jött Jézushoz. (Ők azok, akik azt tanítják, hogy nincs feltámadás.) Megkérdezték Jézust: 19 „Mester, Mózes azt parancsolta nekünk, hogy ha egy házas férfi gyermektelenül hal meg, akkor a fiútestvére vegye feleségül a meghalt férfi özvegyét.[a] Így köteles gondoskodni arról, hogy meghalt testvérének mégis legyen utódja. 20 Volt egyszer hét fiútestvér. Az első megnősült, de gyermektelenül halt meg. 21 A második feleségül vette a testvére özvegyét, de ő is gyermektelenül halt meg. Majd a harmadik testvérrel is ugyanez történt. 22 Így a hét testvér sorra feleségül vette az asszonyt, de egyiknek sem született gyermeke. Végül az asszony is meghalt. 23 A feltámadáskor melyiküknek lesz a felesége? Hiszen mind a hét testvérnek a felesége volt!”

24 Jézus így válaszolt nekik: „Azért vagytok ilyen súlyos tévedésben, mert nem ismeritek sem az Írásokat, sem Isten hatalmát. 25 Hiszen a feltámadás után már senki sem nősül meg, sem nem megy férjhez. Akik feltámadnak, olyanok lesznek, mint az angyalok a Mennyben! 26 Ami pedig a halottak föltámadását illeti, nem olvastátok Mózes könyvében, hogy mit mondott neki Isten az égő bokornál? Azt mondta: »Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene«.[b] 27 Márpedig Isten nem a halottak Istene, hanem az élőké! Tehát, valóban súlyos tévedésben vagytok.”

Read full chapter

Footnotes

  1. Márk 12:19 Mózes… özvegyét Lásd 5Móz 25:5, 6.
  2. Márk 12:26 Idézet: 2Móz 3:6.

A szadduceusok alattomos kérdése(A)

27 Egyszer odament Jézushoz néhány szadduceus. (Ők azok, akik azt mondják, hogy nincs föltámadás.) Megkérdezték tőle: 28 „Mester, Mózes azt írta, hogy ha egy férfi gyermektelenül hal meg, akkor a fivérének feleségül kell vennie a meghalt férfi özvegyét. Így kell gondoskodnia arról, hogy a meghalt testvérének mégis legyen utóda.[a] 29 Volt egyszer hét fiútestvér. Az első megnősült, de gyermektelenül halt meg. 30 Ezután a második fiútestvér vette feleségül az asszonyt, 31 majd a harmadik, és így tovább, míg végül mindannyian gyermektelenül haltak meg. 32 Azután az asszony is meghalt. 33 A feltámadáskor melyiküknek lesz a felesége, hiszen mind a hétnek a felesége volt?”

34 Jézus így felelt: „Akik ebben a világban élnek, megnősülnek és férjhez mennek. 35 De azok, akiket méltónak találnak arra, hogy a halottak közül feltámadjanak, és abban a következő korban éljenek, nem fognak többé megnősülni, vagy férjhez menni. 36 Nem is halhatnak meg soha, mert olyanok lesznek, mint az angyalok. Ezek az Isten fiai, mivel feltámadtak a halálból. 37 Különben már Mózes is világosan rámutatott arra, hogy a halottak feltámadnak. Amikor az égő bokorról írt, az Örökkévalót Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákób Istenének nevezte.[b] 38 Márpedig Isten nem a halottak, hanem az élők Istene, hiszen Isten számára ők mindannyian élnek.”

39 Néhány törvénytanító erre így válaszolt: „Helyesen feleltél, Mester!” 40 Ettől kezdve többé senki sem merte Jézust kérdezgetni.

Read full chapter

Footnotes

  1. Lukács 20:28 ha egy… utóda Lásd 5Móz 25:5–6.
  2. Lukács 20:37 Ábrahám… nevezte Idézet: 2Móz 3:6.