Márk 4:1-9
Hungarian Bible: Easy-to-Read Version
Példázat a magvetésről(A)
4 Jézus ezután ismét a tó partján tanított. Mivel nagyon sokan gyűltek össze körülötte, beszállt egy halászbárkába, amely ki volt kötve, a parthoz közel. Ott leült, az emberek pedig a parton maradtak. 2 Jelképes történetek segítségével tanította őket sokféle igazságra. Ezt mondta:
3 „Figyeljetek rám! Egyszer egy földműves kiment a szántóföldjére vetni. 4 Ahogyan szórta a vetőmagot, néhány a keményre taposott ösvényre esett. Ezeket a madarak mind felkapdosták. 5 Más magok köves talajra hullottak, ahol sekély volt a termőföld. Ezek gyorsan kikeltek, mert nem voltak mélyen a földben. 6 De amikor a nap felkelt, megperzselte a növényeket, és mivel nem eresztették mélyre a gyökerüket, teljesen el is száradtak. 7 Megint más magok tüskés gyomok közé hullottak, ahol kikeltek, de a felnövő gyomok elnyomták és megfojtották őket. Így ezek a magok sem hoztak termést. 8 A magok egy része azonban jó földbe esett, kikelt, szárba szökkent, és termést hozott. Az egyik harmincszor, a másik hatvanszor, ismét másik százszor annyit termett, mint amennyit a gazda elvetett.”
9 Ezután pedig ezt mondta: „Akinek van füle, hallja és értse meg, amit mondok!”
Read full chapter
Márk 4:1-9
Hungarian Károli
4 És ismét kezde tanítani a tenger mellett. És nagy sokaság gyûle õ hozzá, úgy hogy õ a hajóba lépvén, a tengeren ül vala, az egész sokaság pedig a tenger mellett a földön vala.
2 És sokat tanítja vala õket példázatokban, és ezt mondja vala nékik tanításában:
3 Halljátok: Ímé, a magvetõ kiméne vetni.
4 És lõn vetés közben, hogy némely az út mellé esék, és eljövének az égi madarak és megevék azt.
5 Némely pedig a köves helyre esék, a hol nem sok földje vala, és hamar kikele, mivel nem vala mélyen a földben.
6 Mikor pedig fölkelt a nap, elsûle, és mivelhogy nem volt gyökere, elszárada.
7 Némely pedig a tövisek közé esék, és felnevekedének a tövisek és megfojták azt, és nem ada gyümölcsöt.
8 Némely pedig a jó földbe esék; és ád vala nevekedõ és bõvölködõ gyümölcsöt, és némely hoz vala harmincz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig száz annyit.
9 És monda nékik: A kinek van füle a hallásra, hallja.
Read full chapter
Lukács 8:4-8
Hungarian Bible: Easy-to-Read Version
Példázat a magvetésről(A)
4 Minden városból és faluból jöttek Jézushoz, s nagy tömeg gyűlt össze körülötte. Ő pedig ezt a példázatot mondta nekik:
5 „Egy földműves kiment a szántóföldjére vetni. Ahogy szórta a vetőmagot, néhány az útra esett. Ezeket az emberek eltaposták, a madarak pedig felcsipegették. 6 Némelyik mag köves talajra esett, de amint kicsírázott, el is száradt, mert nem kapott elég nedvességet. 7 Megint más magok tüskés gyomok közé hullottak, ahol kikeltek, de a felnövő gyomok elnyomták és megfojtották őket. 8 Más magok viszont a jó földbe kerültek. Amikor megnőttek, bőséges termést hoztak: százszor annyit, mint amennyit a magvető elvetett.”
Jézus hangosan kiáltva fejezte be a történetet: „Akinek van füle, hallja és értse meg, amit mondok!”
Read full chapter
Lukács 8:4-8
Hungarian Károli
4 Mikor pedig nagy sokaság gyûlt egybe, és minden városból mentek vala õ hozzá, monda példázat által:
5 Kiméne a magvetõ, hogy elvesse az õ magvát: és magvetés közben némely esék az útfélre; és eltapostaték, és az égi madarak megevék azt.
6 És némely esék a kõsziklára; és mikor kikelt, elszárada, mert nem vala nedvessége.
7 Némely esék a tövis közé; és a tövisek vele együtt növekedvén, megfojták azt.
8 Némely pedig esék a jó földbe; és mikor kikelt, százannyi hasznot hoza. Ezeket mondván, kiált vala: A kinek van füle a hallásra, hallja.
Read full chapterCopyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center