Lukács 7:1-10
Hungarian Bible: Easy-to-Read Version
A római százados hite(A)
7 Miután Jézus befejezte, amit mondani akart, Kapernaumba ment. 2 Élt ott egy római százados, akinek a rabszolgája halálos beteg volt. A százados nagyon kedvelte ezt a rabszolgáját, 3 és mikor hallott Jézusról, elküldött hozzá néhány zsidó vezetőt. Általuk kérte Jézust, hogy jöjjön el, és mentse meg a rabszolgáját. 4 A zsidó vezetők el is mentek Jézushoz, és így kérlelték: „Ez az ember megérdemli, hogy megtedd, amire kér. 5 Szereti a népünket, és a zsinagógát is ő építtette nekünk.”
6 Jézus ekkor elindult velük a százados házához. Amikor már közel volt, a százados Jézus elé küldte néhány barátját ezzel az üzenettel: „Uram, ne fáradj, mert nem vagyok rá méltó, hogy a házamba jöjj! 7 Ezért nem is jöttem személyesen hozzád. Elég, ha egy szót szólsz, és meggyógyul a rabszolgám. 8 Hiszen én is a feletteseim hatalma alatt vagyok, és vannak katonáim, akiknek meg én parancsolok. Ha azt mondom az egyiknek: »Menj el!«, az el is megy, vagy, ha szólok egy másiknak: »Gyere ide!«, az odajön hozzám. Ha azt mondom a szolgámnak: »Tedd meg ezt!«, az meg is teszi.”
9 Jézus elcsodálkozott ezen. Majd hátrafordult az őt követő tömeghez, és azt mondta: „Igazán mondom nektek: még Izráel népe között sem találkoztam ilyen nagy hittel.”
10 Amikor a küldöttek visszatértek a százados házába, a rabszolgát már egészségesen találták.
Read full chapter
Lukács 7:1-10
Hungarian Károli
7 Mikor pedig minden õ beszédeit a nép hallatára elvégezte, beméne Kapernaumba.
2 Egy századosnak szolgája pedig, a ki annál nagy becsületben volt, igen rosszul lévén, már halófélben vala.
3 Az pedig, mikor hallott Jézus felõl, hozzá küldé a zsidók véneit, kérvén õt, hogy jõjjön el és gyógyítsa meg az õ szolgáját.
4 Azok pedig Jézushoz menvén, igen kérék õt, mondván: Méltó, hogy megtedd néki;
5 Mert szereti a mi nemzetünket, és a zsinagógát [is] õ építtette nékünk.
6 Jézus tehát elméne velök. Mikor azonban már nem messze volt a háztól, eléje küldé a százados néhány jó barátját, izenvén néki: Uram, ne fáraszd magad; mert nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jõjj;
7 A miért is magamat sem tartottam érdemesnek arra, hogy hozzád menjek: hanem [csak] szóval mondd, és meggyógyul az én szolgám.
8 Mert én is hatalom alá vetett ember vagyok, és vitézek vannak alattam; és [ha] az egyiknek azt mondom: Eredj el, elmegy; vagy a másiknak: Jövel, eljõ; és [ha] szolgámnak [szólok:] Tedd ezt, azt teszi.
9 Jézus pedig ezeket hallván, elcsudálkozék õ rajta; és hátrafordulván monda az õt követõ sokaságnak: Mondom néktek, ilyen hitet Izráelben sem találtam!
10 És a küldöttek visszatérvén a házhoz, a beteg szolgát [már] egészségben találák.
Read full chapterCopyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center