Add parallel Print Page Options

Jézus Krisztus áldozata tökéletessé tesz

10 A Törvényben az eljövendő áldásoknak csupán az árnyéka van meg, nem pedig maguk a valóságos dolgok. Ez vonatkozik azokra az áldozatokra is, amelyeket a Törvény szerint évente újra meg újra be kell mutatni Istennek, mert ezek az áldozatok sohasem tudják tökéletessé tenni azokat, akik ilyen módon közelednek Istenhez. Hiszen, ha a Törvény tökéletessé tette volna őket, már régen abbahagyták volna az áldozatokat! Akkor ugyanis azok, akik az áldozatokat bemutatták, egyszer s mindenkorra megtisztultak volna, és nem lenne többé bűntudatuk.

De nem ez a helyzet! Éppen ellenkezőleg: az évente bemutatott áldozatok folyton a bűnre emlékeztetnek, mert lehetetlen, hogy a bikák és bakok vére eltörölje az emberek bűneit!

Ezért mondta Krisztus, amikor bejött a világba:

„Istenem, nem kívántad a bűnért való áldozatokat,
    sem a hálaáldozatokat,
    hanem testet alkottál nekem.
Nem lelted örömödet az égőáldozatokban,
    sem a vétekért való áldozatokban.
Ezért azt mondtam: Itt vagyok én, Istenem!
    Azért jöttem, hogy véghezvigyem akaratodat,
    úgy, ahogy a könyvtekercsben meg van írva rólam.”[a]

Tehát először azt mondja: „Nem kívántad a bűnért való áldozatokat, sem a hálaáldozatokat. Nem lelted örömödet az égőáldozatokban, sem a vétekért való áldozatokban.” (Pedig a Törvény szerint ezeket az áldozatokat kellett bemutatni.) Azután pedig így szól: „Itt vagyok én, Istenem! Azért jöttem, hogy véghezvigyem akaratodat.” Ez azt jelenti, hogy Isten megszünteti az áldozatok régi rendjét, és ugyanakkor új rendet vezet be. 10 Jézus Krisztus valóban véghezvitte mindazt, amit Isten akart. Bennünket pedig Istennek ez az akarata tett az ő számára különválasztott, szent néppé. Ez Jézus testének egyszeri feláldozása által történt meg, amely mindörökké érvényes.

11 Izráelben a papok minden nap szolgálatban álltak, és elvégezték a Törvény által előírt kötelességüket. Újra és újra bemutatták ugyanazokat az áldozatokat, amelyek sohasem tudták eltörölni a bűnöket. 12 Ezzel ellentétben Krisztus csak egyetlenegy — örökre érvényes — áldozatot mutatott be a bűnökért, majd leült Isten jobbján, 13 és már csak arra vár, hogy ellenségeit az Atya-Isten legyőzze és Krisztus hatalma alá kényszerítse. 14 Mert Krisztus ezzel az egyetlenegy áldozatával örökre tökéletessé tette azokat, akiket Isten számára különválasztott.

15 Ugyanezt mondja nekünk a Szent Szellem is:

16 „Ilyen Szövetséget[b] fogok kötni velük
azok után a napok után,
    — mondja az Örökkévaló —:
törvényeimet a szívükbe vésem,
    és beírom az értelmükbe.”[c]

17 Azután pedig ezt mondja:

„Többé nem fogok visszaemlékezni
    bűneikre és gonoszságaikra.”[d]

18 Ha pedig Isten végérvényesen megbocsátotta a bűnöket, akkor többé nincs szükség újabb bűnért való áldozatra!

Bátran közeledj Istenhez!

19 Ezért, testvéreim, félelem nélkül, teljes bizalommal és szabadon bemehetünk a mennyei Szentek Szentjébe[e] Jézus vére, vagyis halála által, 20 mivel Jézus megnyitotta számunkra az odavezető utat. Ez az út új és élő, amely bevezet a széthasadt függönyön[f] keresztül a Szentek Szentjébe. A függöny pedig Jézus testét jelképezi.

21 Hatalmas Főpapunk van, aki Isten családját kormányozza! 22 Ezért őszinte szívvel és a hit bizonyosságával közeledjünk Istenhez! Hiszen a szívünket Jézus vére megtisztította a rossz lelkiismerettől, ahhoz hasonlóan, ahogy a tiszta víz lemossa testünkről a piszkot. 23 Kapaszkodjunk bele erősen ebbe a reménységbe, ne engedjük ki a kezünkből, és bátran valljuk is meg! Hiszen Isten, akitől az ígéreteket kaptuk, teljesen megbízható, és meg is fogja adni, amit ígért.

Segítsetek egymásnak!

24 Figyeljünk oda egymásra is! Biztassuk egymást az isteni szeretetre és a helyes tettekre! 25 Ne hanyagoljuk el a közösség összegyülekezéseit — mint egyesek teszik —, hanem bátorítsuk egymást! Annál is inkább, mivel látjuk, hogy közeledik az a bizonyos Nap![g]

Ne fordulj el Krisztustól!

26 Azonban, ha szándékosan továbbra is vétkezünk, miután megismertük az igazságot, akkor nincs többé bűnért való áldozat, amely eltörölhetné a bűneinket. 27 Nem marad más hátra, mint rettegve várni Isten ítéletére és haragjának pusztító tüzére, amely mindenkit megemészt, aki ellenkezik vele. 28 Ha valaki Mózes Törvényének nem engedelmeskedett — és ezt két vagy három tanú bizonyította —, akkor a bűnöst meg kellett ölni, s nem volt szabad megkönyörülni rajta.

29 Akkor vajon mit érdemel az, aki Isten Fiát „megtapossa”? Bizony, az ilyen még sokkal súlyosabb büntetést kap, mivel nem tisztelte Jézus vérét, amellyel ő az Új Szövetséget megkötötte, s amellyel az illetőt egyszer már megtisztította! Ezzel az ilyen ember a Szent Szellemet is bántalmazta, aki Isten kegyelmét közvetíti! 30 Mert ismerjük azt, aki ezt mondta: „Enyém a bosszúállás, én megfizetek!”[h] És ezt is mondta: „Az Örökkévaló meg fogja ítélni népét.”[i] 31 Bizony, rettenetes dolog az élő Isten kezébe esni!

Ne veszítsd el a bátorságod és örömöd!

32 Emlékezzetek azokra az időkre, amikor először megismertétek az igazságot! Milyen sok szenvedést kellett elviselnetek, mégis kitartottatok. 33 Volt, hogy sokak előtt megszégyenítettek titeket, és gonoszul bántak veletek. Ti pedig segítettétek azokat, akik hasonlóan szenvedtek, 34 vagy, akiket börtönbe zártak, és együtt szenvedtetek velük. Még azt is jókedvvel viseltétek, amikor a vagyonotokat erőszakkal elvették tőletek, hiszen tudtátok, hogy sokkal értékesebb és örökkévaló kincsetek van.

35 Ezért hát őrizzétek meg ezt a bátorságot és hitet, mert nagy jutalom vár rátok! 36 Legyetek türelmesek és kitartók, mert miután mindent véghezvittetek, amit Isten akar, megkapjátok tőle, amit megígért! 37 Hiszen ő mondta:

„Hamarosan megérkezik, akit várunk,
    nem fog elkésni.
38 Szolgám, akit elfogadtam,
    aki bízik és hisz bennem, örökké élni fog,
de ha meghátrál vagy visszafordul,
    akkor nincs a kedvemre.”[j]

39 Mi azonban nem azok közé tartozunk, akik visszafordulnak és elvesznek, hanem azokhoz, akik hisznek és üdvösséget nyernek.

Footnotes

  1. Zsidókhoz 10:7 Idézet: Zsolt 40:6–8.
  2. Zsidókhoz 10:16 Szövetség Az Új Szövetséget jelenti, amelyet Isten Jézus által kötött a népével, és amely jobb, mint a Régi Szövetség. Lásd a Szójegyzékben.
  3. Zsidókhoz 10:16 Idézet: Jer 31:33.
  4. Zsidókhoz 10:17 Idézet: Jer 31:34.
  5. Zsidókhoz 10:19 mennyei Szentek Szentje Az a szellemi hely a Mennyben, ahol Isten lakik, és ahol az övéi imádják és szolgálják őt.
  6. Zsidókhoz 10:20 függöny A Szent Sátorban és a jeruzsálemi Templomban is ez választotta el a Szentélyt a Szentek Szentjétől. Azt a szellemi gátat jelképezte, amely megakadályozta az embereket abban, hogy bemehessenek Isten jelenlétébe. Amikor Jézus meghalt, ez a függöny kettéhasadt (Mt 27:51), jelezve, hogy a Mennyben megnyílt az Isten jelenlétébe vezető út. Nevezik „kárpit”-nak is.
  7. Zsidókhoz 10:25 az a bizonyos Nap Valószínűleg Krisztus visszajövetelét jelenti.
  8. Zsidókhoz 10:30 Idézet: 5Móz 32:35.
  9. Zsidókhoz 10:30 Idézet: 5Móz 32:36 és Zsolt 135:14.
  10. Zsidókhoz 10:38 Idézet: Hab 2:3–4 (Szeptuaginta).